Uncategorised

Kutatási eredmények Szent Anna kápolna és a Viág királynője kápolnával kapcsolatban

Beküldve: Uncategorised

Ezen az oldalon tette közzé a Budapest Anna-réten található,  történelmi térképekre, felvételekre és jelen mérésekre alapozott kutatásainak eredményeit két kápolnával kapcsolatban a Nivellum Kft. A pályázatuk is olvaható itt, amelyet a  "Nyílt ötletpályázat a Budapest Főváros, XII. kerület hegyvidék Anna-réti, miséző-, emlékhely koncepciótervére" beadtak. A pályázatok elbírálása ugyan már megtörtént, de az építkezésre vonatkozó hírek még sehol sem olvashatók.

2019. 12. 16.

Beküldve: Uncategorised

Gyermekeim! (MT 21, 23 – 27) Bementem a templomba, és tanítottam az embereket. Akkor odaléptek hozzám a főpapok, és a vének, és megkérdezték tőlem: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Most pedig én is kérdezek tőletek valamit, ha megmondjátok, akkor én is válaszolok nektek. Jánosra kérdeztem rá, „honnan volt keresztsége, a mennyből, vagy az emberektől?” Jánosról tudták, hogy próféta, mégsem mondták rá, hogy a mennyből való. De nem mondhatták azt sem, hogy az emberektől való, mert féltek a néptől. Mivel nem adtak választ kérdésemre, ezért én is megtagadtam tőlük, válaszomat. Nem voltak nyitottak felém. Hiába látták, és tapasztalták meg azokat a csodálatos gyógyulásokat, amelyeket Atyám nevében cselekedtem, mégis érzéketlenül álltak előttem, mert nem értettek meg semmit az én küldetésemből. Ismerték ugyan az írásokat, de teljesen elzárták szívüket előttem, nehogy felismerjék, amit rólam jövendöltek az ószövetségi próféták. Jézus         

2019. 12. 06. Szent Miklós

Beküldve: Uncategorised

Gyermekeim! (Mt 9, 27 -31) Szent Miklós egyszerű életet élt. Hamar árván maradt, mert nagy járvány pusztított a városban, és szülei is meghaltak. Nagy vagyont örökölt tőlük, amit gyerekek, és az emberek megsegítésére fordított. Fontos volt számára, hogy tanítsa az evangéliumot, és megmagyarázza annak értelmét. Nagy szeretettel oktatta a gyermekeket. Hosszú ideig volt a város püspöke, és számtalan csoda kísérte szolgálatát. A keresztény üldözések alatt őt is elfogták, kínozták és éheztették, de nem halt meg, hanem tovább folytatta tevékeny jótéteményeit. Hosszú, békés öregkort élt meg. Szent Miklós nemcsak tanította az evangéliumot, hanem gyakorolta is. Számtalan embert meggyógyított kegyelmeim által. Ezért vonatkozik a mai szentírási szakasz, amelyben két vak visszanyerte látását, az ő életére is. Csak azokat tudtam meggyógyítani, akik hittek bennem, mert elfogadták, hogy látóvá teszem őket. Azért tiltottam meg nekik, hogy elmondják másoknak, mert még nem érkezett el az én órám. Szent Miklós, általam végbevitt csodatetteit is hamar szétkürtölték az emberek. Hiába igyekezett titokban tartani jótetteit, mégis hamar mapvilágra kerültek. Jézus    

2019. 10. 20. Évközi 29. Vasárnap

Beküldve: Uncategorised

Gyermekeim! Az igazságtalan bíróról szóló példabeszédben (Lk 18, 1-8 )  egy olyan történetet állítottam elétek, amelyben kiderült, hogy a gonosz bíró miért szolgáltatott igazságot a panaszosnak. Ez az özvegyasszony állandó könyörgések között zaklatta a bírót, hogy tegyen igazságot ügyében. Mivel állhatatos volt, kénytelen volt meghallgatni őt a bíró, és igazságot szolgáltatott neki. Szerettem volna kihangsúlyozni hallgatóságom előtt, hogy mennyivel többet az, ha gyermekeim állhatatosan könyörögnek mennyei Atyámhoz, kérésük meghallgatására, mint az, ahogyan a világ fiai teszik. A szüntelen imádság nemcsak a szóban kimondott imákra vonatkozik, hanem a gondolataitokra, a megnyilvánuló tetteitekre, és az egész életetekre is, amely Istenre irányul. Akik az állapotbeli kötelességüket végzik, azok képtelenek annyit imádkozni, mint akiket erre felszabadítottam. De megtehetik, hogy munkakezdés előtt nekem ajánlják magukat és feladataikat, és igyekeznek mindenben akaratomat követni! A munka befejeztével pedig adjanak hálát kegyelmeimért, és kérjenek bocsánatot tőlem, ha valami nem úgy sikerült! Cselekedeteitekkel tudjátok legjobban kifejezni irántam való szereteteteket! Jézus      

Advent

Beküldve: Uncategorised

2017. 12. 04. 

Kedveseim! Elérkezett az új adventi időszak. Nagy szeretettel tanulmányozzátok Izajás próféta általi üzeneteket, amelyek nagyon is aktuálisak. Bár a zsidó nép hűtlenségét ecsetelik, de a mi korunkra is érvényesek. Komoly figyelmeztetést kapnak, akik elhagyták Istenüket, és a bálványok útján járnak. Figyelmeztet az Úr, hogy térjünk meg, el gonosz tetteinkkel, bánjuk meg bűneinket. „Mosdjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől, hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni. „  A Szentlélek segítségét kérjétek, hogy felismerjétek, mi változzon meg életetekben.

A XI. kiengesztelődési találkozó anyagai

Beküldve: Uncategorised

A találkozó plakátja  : XI. országos Kiengesztelődési Találkozó

Bajzáth Ferenc atya: Amit a kiengesztelődésről tudni lehet..

előadásának a hanganyaga

Széll Klára Júlianna pszichológus: A kiengesztelődés pszichológiai alapjai

Az előadás hanganyaga

Bocsa József atya: A kiengesztelődés teológiai alapjai        PDF változat https://engesztelok.hu/teolalap.pdf

Az előadás hanganyaga

A szentmise hanganyaga

 

Miserentissimus Redemptor XI. Pius pápa

Beküldve: Uncategorised

Miserentissimus Redemptor

XI. Pius pápa

az Úr Jézus szentséges Szívét mindenki részéről megillető engesztelésről

a római szentszékkel közösségben élő pátriárkákhoz, prímásokhoz, érsekekhez, püspökökhöz

és más rendes joghatóságú főpapokhoz

Tisztelendő Testvérek!

Üdvöt és apostoli áldást. Miután végtelen irgalmasságú Megváltónk az emberi nemnek az üdvösséget a keresztfán megszerezte, a világról az Atyához menetele előtt aggódó apostolainak és tanítványainak megvigasztalására azt mondotta: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.[1] Ez az édes szó minden remény és biztonság forrása. S ez a szó, Tisztelendő Testvérek, önkéntelenül is eszünkbe jut, valahányszor innen, erről a magas kilátóról a sok bajban és nyomorúságban szenvedő emberi társadalmon, különösen a szünet nélkül támadott és ármánykodással körülhálózott egyházon széttekintünk. Mert amint ez az isteni ígéret az apostoloknak kezdetben levert lelkét fölemelte s az evangéliumi igazság magvainak az egész világon elhintésére buzdította és tüzelte: úgy később az egyházat is a pokol kapui ellen győzelemre nevelte. Az Úr Jézus Krisztus minden időben együtt volt egyházával, de hathatósabb segítséggel és oltalommal különösen akkor állott egyháza mellett, mikor azt nagyobb veszedelmek és megpróbáltatások érték s mindig a helyzetnek és az időnek megfelelő támogatást nyújtott azzal az isteni bölcsességgel, „amely elér végtől-végig és mindent kellemesen elrendez”.[2] Sőt a legújabb időben sem rövidült meg az Úr keze.[3] Kiváltképpen mikor föllépett és eléggé széles körben elterjedt az a tévedés, amely miatt már attól kellett tartani, hogy az Isten szeretetétől és a hozzávaló bizalomtól elijesztett emberek számára a keresztény élet forrásai kiapadnak. Épen ezért, Tisztelendő Testvérek, most arról akarunk veletek szólani, amiről a szeretettől égő Úr Jézus panaszkodott, mikor Alacoque Margitnak megjelent, s amit saját kinyilatkoztatása szerint az emberektől az ő lelki javukra elvár és akar – mert egyes hívek talán még nem tudják vagy mások nem törődnek vele – tudniillik a méltó elégtételadásnak kötelességéről, amellyel az Úr Jézus szerető Szívének tartozunk, még pedig azzal a szándékkal, hogy ki-ki közületek az ő nyáját arra buzgón megtanítsa és annak végrehajtására buzdítsa, amit mondani fogunk. A Megváltó végtelen irgalmasságának egyéb bizonyságai között különösen kitűnik, hogy a keresztény hívek szeretetének megfogyatkozásának idején maga az isteni szeretet mutatkozott be, mint különös tiszteletnek tárgya s jóságának gazdagsága bőségesen kitárult ama vallásos gyakorlat folytán, amelyben az Úr Jézus szentséges Szívét tiszteljük, „akiben a bölcsesség és tudomány minden kincsei rejlenek”[4] . Amint a Noé bárkájából kilépő emberi nem előtt a Jóisten a barátság szövetségének jelét fölragyogtatta – a felhőkben feltűnő szivárványt[5] –, úgy az újkor zavaros idejében, mikor a legfortélyosabb eretnekség, a janzenista tévely, az isteni szeretetnek és jámborságnak ellensége, azt prédikálta, hogy az Istent nem mint Atyát kell szeretni, hanem mint engesztelhetetlen Bírót kell félni, a jóságos Jézus szentséges Szívét, mint a béke és szeretetnek zászlaját, magasan meglobogtatta a nemzetek előtt s a küzdelemben a biztos győzedelmet előre jelezte. Boldog emlékű elődünk XIII. Leó pápa Jézus szentséges Szíve tiszteletének korszerűségét fölismerve, Annum Sacrum kezdetű körlevelében igen találóan mondja: „Mikor az egyház az ő első korszakában a császárok igája alatt nyögött, a fiatal császárnak a magasban megjelent kereszt volt előjele és okozója a győzelemnek, amely nyomban bekövetkezett. S íme most más kedvező és isteni jel tűnik föl szemünk előtt: az Úr Jézus szentséges Szíve, tűzlángok közt sugárzó fényözönben, fölötte a kereszttel. Beléje kell helyezni minden reménységet. Tőle kell kérni és várni az emberek üdvösségét.” Valóban úgy van, Tisztelendő Testvérek! Mert eme szerencsés jelben és az annak folytán kialakult ájtatosságban ugyebár benne foglaltatik a vallásnak egész lényege és a tökéletes életre vezérlő elv, amely az Úr Krisztus alapos megismerésére gyorsan elvezeti az elméket, az Úrnak nagyobb szeretetére és tökéletesebb utánzására hathatósan indítja a lelkeket? Senkise csodálkozzék tehát, hogy elődeink ezt a bevált ájtatosságot állandóan védték a rágalmazók minden nyelveskedése ellen, a leghangosabb dicséretekkel elhalmozták és nagy buzgalommal előmozdították, amint az idők és a körülmények javasolták. A Szentlélek Úristen sugalmazására történt, hogy a hívek jámbor áhítata az Úr Jézus Szíve iránt naprólnapra fokozódott. Lassan jámbor társulatok alakultak az isteni Szív tiszteletének előmozdítására, majd kialakult a szokás, minden hónap első péntekjén az Úr Jézus kívánsága szerint a szentáldozáshoz járulni, amely szokás ma már egészen általános. De a szentséges Szív tiszteletéhez tartozó áhítatgyakorlatok között kiválóan kitűnik és különös említésre méltó az a fölajánlás, amellyel önmagunkat és mindenünket az Úr Jézus isteni Szívének szenteljük s egyben elismerjük, hogy mindent az örök isteni szeretetnek köszönhetünk. Hogy ezt az ájtatosságot az isteni Megváltó mennyire kívánja az emberektől – nem annyira isteni jogánál fogva, mint inkább irántunk való szeretetéből – arra isteni Szívének szűztiszta tanítványát, Margit Máriát tanította, aki azt a lelkiatyjával, de la Colombiere Kolossal együtt először gyakorolta. Követték őt idők folyamán egyes emberek, családok és magántársulatok, végül hatóságok, községek és országok. Az elmúlt században és a mostaniban istentelen emberek mesterkedése folytán odáig jutottunk, hogy az Úr Krisztus uralmát elvetették, az egyház ellen nyílt harcot indítottak, az isteni és a természetes joggal ellenkező törvényeket és néphatározatokat hoztak, sőt országgyűlésekben hangoztatták: „Nem akarjuk, hogy ez rajtunk uralkodjék.”[6] Viszont az említett fölajánlásból mint az emberiség egységes hangja kitört és erőteljes ellenszólamként hallatszott az isteni Szív tisztelőinek hangja az Úr Jézus dicsőségének védelmére és jogainak érvényesítésére: „Uralkodnia kell neki”[7] , és „Jöjjön el a Te országod”. S megtörtént végül az az örvendetes esemény, hogy az egész emberi nemet, amely a természet jogánál fogva jogos tulajdona Krisztusnak, akiben egyedül újulnak meg mindenek,[8] az évszázadnak elején boldogemlékű elődünk, XIII. Leó pápa, a keresztény világ lelkesedése között fölajánlotta az isteni Szívnek. Később ezt az örvendetes és szerencsés kikezdést, mint Quas primas kezdetű körlevelünkben mondtuk, a jó Isten kegyelméből Mi Magunk tovább fejlesztettük és betetőztük, midőn a püspökök és a hívek sokszor hangoztatott kívánságára és óhajára Krisztusnak, a mindenség királyának, az egész keresztény világban megülendő ünnepét elrendeltük. S midőn ezt tettük, nemcsak kellőleg megvilágítottuk Krisztusnak legfőbb uralmát a mindenség fölött, az emberi társadalom, a család és az egyes emberek fölött, hanem már előre élveztük annak a boldog napnak örömeit, amelyen az egész világ önként és szívesen engedelmeskedik a Krisztus király szelíd uralmának.

 Ugyanazért akkor egyben meghagytuk, hogy az elrendelt új ünnep alkalmával a Jézus Szívének való fölajánlás évenként megújíttasson, hogy annak gyümölcseit biztosabban és bővebben elnyerjük és az összes nemzeteket a királyok Királyának, az uralkodók Urának szívében keresztény szeretettel és béke kötelékével egybekapcsoljuk. Hanem az eddigi összes ájtatosságokhoz, különösen az annyira üdvösséges fölajánláshoz, amely a Krisztus király ünnepének elrendelése által mintegy megerősítést nyert, még egy másik ájtatosságnak kell járulnia, amelyről veletek, Tisztelendő Testvérek, most valamivel bővebben óhajtunk szólani, tudniillik az Úr Jézus szentséges Szívének nyújtandó méltó elégtétel, vagy amint még mondják, jóvátétel ájtatosságának. Mert hogyha a fölajánlásban az első és legfőbb követelmény, hogy a Teremtő szeretetének a teremtmény szeretete viszonzásul szolgáljon, akkor önként jelentkezik a követelmény, hogy az örök szeretetnek, ha azt vagy feledékenységből elhanyagoltuk, vagy sértéssel megbántottuk, valamiképpen elégtételt adjunk az elkövetett igazságtalanságokért. Ezt a kötelességet általában jóvátételnek nevezzük. Bár mindkét ájtatosságra azonos okokból vagyunk kötelesek, mégis az elégtételadással vagy kiengeszteléssel az igazságosságnak és a szeretetnek hathatósabb címén is tartozunk. Az igazságosságnál fogva azért, hogy a bűneinkkel az Istenen ejtett sérelmet kiengeszteljük és a megsértett rend a bűnbánat által helyreálljon. A szeretet címén pedig azért, hogy a szenvedő és gyalázatunkkal tetézett Krisztussal együtt szenvedjünk s neki gyarlóságunk mértéke szerint legalább valami vigasztalást nyújtsunk. Mivel ugyanis valamennyien bűnösök vagyunk és számtalan a vétkünk, az Istennek nemcsak azzal a tisztelettel tartozunk, amellyel Ő szent fölségét köteles hódolattal imádjuk, vagy az Ő legfőbb hatalmát könyörögve elismerjük, vagy az Ő végtelen bőkezűségét hálaadással dicsérjük; hanem azonfelül az igazságosan megtorló Istennek eleget is kell tennünk számtalan vétkünkért, bántalmunkért és hanyagságunkért. Tehát a fölajánláshoz, amellyel magunkat Istennek átadjuk és azzal a szentséggel és tartóssággal, amely az Angyali Doktor tanítása szerint a szenteléssel jár, Istennek szenteltek leszünk, még hozzá kell járulnia az engesztelésnek, hogy általa a bűnök teljesen eltöröltessenek s így az igazságos és szent Isten vissza ne vessen minket, mint méltatlanokat és vakmerőket, s a mi áldozatunkat látatlanul el ne utasítsa, hanem szívesen fogadja. Az elégtétel kötelessége ráháramlik az egész emberi nemre, mert, amint a keresztény hit tanítja, Ádám vétke után az eredeti bűn által megfertőzött, a bűnös hajlamoknak alávetett és szánandóan megromlott egész emberiség az örök kárhozatra volt szánva. Ezt korunknak büszke bölcsei, Pelagius régi tévedését követve, tagadják ugyan és az emberi természetnek veleszületett jóságát hangoztatják, amely saját erejéből folyton jobban kifejlődik. De az emberi büszkeségnek ezt a hamis találmányát elveti az apostol, arra intvén minket, „hogy a természet szerint a halál fiai valánk”[9] . A közös engesztelésnek kötelességét az emberek kezdettől fogva valóban elismerték és természetes hajlamból kifolyólag Istent nyilvános áldozatokkal engesztelték. De teremtett emberi erő a bűnök kiengesztelésére nem volt elégséges, ha az emberi természet megváltására az Isten fia nem vállalkozott volna. Ezt maga az emberiség Megváltója kinyilatkoztatta a Zsoltáros szavával: „Áldozatot és ajándékot nem akartál, testet pedig alkottál nekem. Az égő- és bűnáldozatokat nem kedvelted. Akkor mondám, íme jövök.”[10] És tényleg „a mi betegségeinket ő viselte és fájdalmainkat ő hordozta, megsebesíttetett a mi gonoszságainkért”[11], és „a mi bűneinket maga hordozta testében a fán”[12], „eltörölvén az ellenünk szóló végzés kéziratát, mely ellenünk bizonyított, és elvévén azt fölszegezé a keresztre”[13], hogy a „bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk”.[14] Noha Krisztus megváltásának bőséges gyümölcse minden bűnünket megbocsátotta[15], mégis az isteni bölcsesség csodálatos rendelkezése folytán, amely szerint testünkben kell betöltenünk a Krisztus szenvedéseinek mintegy elmaradott részét az Ő testéért, mi az anyaszentegyház[16], mi emberek ahhoz az imádáshoz és elégtételhez, amelyet Krisztus a bűnösök nevében Istennek megadott, hozzácsatolhatjuk a mi imádásunkat és elégtételünket is, sőt erre kötelesek is vagyunk. De sohase feledjük, hogy az engesztelésnek minden hatályossága egyedül Krisztus véres áldozatából származik, amely vérontás nélkül szüntelenül megújul a mi oltárainkon. „Hiszen egy és ugyanaz az áldozat, ugyanaz most az áldozat bemutatója a papok közvetítésével, mint aki akkor önmagát föláldozta, csak az áldozat módja különböző.”[17] Tehát az oltár szentséges áldozatával kapcsolatban kell a papoknak és a híveknek önmagukat fölajánlani, hogy ők is valósággal föláldoztassanak „élő, szent és Istennek tetsző áldozatul”[18]. Sőt szent Cyprián habozás nélkül állítja: „Az Úrnak áldozata nem jár a kellő megszentelődéssel, ha saját magunk fölajánlása és föláldozása nem felel meg a szenvedésnek.” Amiért is int minket az apostol, hogy „a mi testünkön mindenkor velünk hordozzuk Jézus sanyargatását”[19], és Krisztussal eltemetve és együvé oltva az ő halálának hasonlatossága szerint[20], testünket nemcsak megfeszítsük a vétkekkel és kívánságokkal együtt[21], „eltávoztatván evilági kívánság romlottságát”[22], hanem Jézus élete kinyilváníttasson a mi testeinken és az Ő örök papságának részeseivé levén „ajándékokat és áldozatokat mutassunk be a bűnökért”.[23] S eme titokzatos papságban, az elégtételadás és áldozás tisztjében nemcsak azok részesek, akiket Krisztus Jézus, a mi főpásztorunk szolgáiként használ, hogy Istennek a tiszta áldozatot napkelettől-napnyugatig, minden helyen bemutassák, hanem az összes hívek is, akiket az apostol-fejedelem joggal nevez „választott nemzetségnek, királyi papságnak”.[24] Ők is tartoznak úgy önmagukért, mint az egész népért áldozni a bűnökért,[25] csak úgy, mint minden pap és főpap, ki az emberek közül választtatik és az emberekért rendeltetik Isten előtti ügyeikben.[26] Minél tökéletesebben megfelel a magunk fölajánlása és föláldozása Krisztus áldozatának, azaz minél jobban föláldozzuk az önszeretetet és vágyainkat s testünket megfeszítjük azzal a titokzatos keresztrefeszítéssel, amelyről az apostol beszél, a könyörgésnek és engesztelésnek annál bővebb gyümölcseit nyerjük el a magunk számára. Csodálatos a viszony az összes hívek és Krisztus közt, olyan mint a fej és a test többi tagjai közt, s amilyen a szentek titokzatos egyességében rejlik, amelyet a katolikus hit vall. Úgy az egyes emberek, mint a népek, nemcsak egymáshoz kapcsolódnak, hanem azzal is összefüggnek, „aki a fő, Krisztus, kitől az egész test összeköttetvén és egybefoglaltatván minden íznek szerkezete által, a test növekedését szerzi, maga épülésére a szeretet által”.[27] Ezt maga a közvetítő az Isten és az emberek közt, az Úr Jézus Krisztus, halála előtt az Atyától kérte: „Én őbennük és Te Énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek.”[28] Amint tehát a Krisztussal egyesülést kifejezi és megerősíti a fölajánlás, úgy az engesztelés ugyanazt az egyesülést először a bűnök eltörlésével megkezdi, azután a Krisztus szenvedéseiben részesedéssel tökéletesíti, végül a testvérekért áldozatot bemutatva betetőzi. Az irgalmas Jézusnak az volt a szándéka, mikor szívét nekünk megmutatta, amely a szenvedés jeleit viseli s a szeretet lángjaitól lobog, hogy egyrészt a bűn végtelen gonoszságát megismerjük, másrészt a Megváltó végtelen szeretetét csodálva, a bűnt minél jobban utáljuk s a szeretetet minél melegebben viszonozzuk. Az engesztelésnek vagy jóvátételnek szelleme mindig az első és legfőbb eleme volt az Úr Jézus szentséges Szíve tiszteletének és semmi sem egyezik annyira annak eredetével, természetével, hatásával, az ájtatosságnak különleges szokásaival, amint bizonyítja a történelem, a gyakorlat, a szent liturgia és a római pápák okmányai. Midőn Krisztus szent Margit Máriának megjelent, végtelen szeretetét hangsúlyozta, s mint bánatos ember a hálátlan emberek részéről őt ért bántalmak miatt a következő szavakkal panaszkodott, amelyek vajha mélyen bevésődnének minden jó lélekbe s soha feledésbe ne mennének: „Íme a szív, mely annyira szerette az embereket s őket elhalmozta minden jótéteménnyel, de végtelen szeretetéért  cserébe nem talált hálát, hanem ellenkezőleg, feledést, közömbösséget és bántalmakat tapasztalt néha még azok részéről is, kiket hozzá a különös szeretetnek kötelessége hivatásszerűen is fűzné.”

Ezeknek a bűnöknek engesztelésére sok egyebek között, mint neki különösen kedveseket, a következőket ajánlotta: hogy a hívek az engesztelés szándékával a szentáldozáshoz járuljanak, amelyet engesztelő szentáldozásnak neveznek; engesztelő könyörgéseket és imádságokat mondjanak egy teljes órán át, amely ájtatosság igen találóan szentóra néven ismeretes. Ezeket az ájtatosságokat az egyház nemcsak jóváhagyta, hanem bőséges lelki kegyelmekkel is gazdagította. Ámde mindezek az engesztelő szertartások vajon micsoda vigasztalást nyújthatnak a mennyekben boldogan uralkodó Krisztusnak?

„Mutass egy szerető lelket – s az megérti, amit mondok”, szent Ágoston eme szavaival felelünk rá[29], amelyek ide kitűnően illenek. Mert ha az Istent szerető lélek a múltba tekint, elmélkedve látja és nézi Krisztust, amint az emberekért szenved, gyötrődik, a legiszonyúbb fájdalmakat viseli, „érettünk emberekért és a mi üdvösségünkért” a szomorúság, aggódás és szégyen terhe alatt összeroskad, sőt „bűneinkért megroncsolva” minket sebeinek kékségével meggyógyít.

S a jámbor lelkek méltán szemlélik őt így, mert az embereknek bármely időben elkövetett vétségei és bűnei egyaránt okozói[30] voltak, hogy az Isten Fia a halálba ment, s – amennyiben rajtuk áll – most is a halált hoznák Krisztusra ugyanazokkal a fájdalmakkal és szenvedésekkel együtt, mert minden egyes bűn valamiképpen megújítja Krisztus szenvedését „újra megfeszítvén az Isten Fiát és csúfot űzvén belőle”[31]. Ha pedig Krisztus lelke a mi jövendő és előrelátott bűneinkért is szomorú lett egészen a halálig, úgy bizonyos, hogy már akkor valamiféle vigasztalást merített az általunk nyújtandó és szintén előrelátott elégtételből, mikor megjelent neki egy angyal a mennyből [32], hogy az undortól és aggódástól vonagló szívét megvigasztalja. Sőt az Úr Jézus szentséges szívét, amelyet a hálátlan emberek bűnei szünet nélkül bántanak, most is megvigasztalhatjuk titokzatos módon ugyan, de valósággal. Hiszen – amint a szent szertartás szövegében is olvassuk – Krisztus maga panaszkodik a zsoltáros szájából, hogy barátai elhagyják: „Szidalmat és ínséget vár szívem. És vártam, ki szánakozzék és nem volt; és ki megvigasztaljon és nem találtam.”[33] További bizonyíték rá, hogy Krisztus engesztelő szenvedése megújul, valamiképpen folytatódik és befejeződik az ő titokzatos testén, amely az egyház. Mert – hogy újra szent Ágoston szavaival éljünk: „Krisztus mindent megszenvedett, amit szenvednie kellett; semmi sem hiányzik a szenvedés mértékéből. Tehát befejeződött a szenvedés. De csak a fejben. Fennmaradt még a szenvedés a testben.” Amit különben Krisztus maga is kinyilatkoztatni méltóztatott, mikor az Úr tanítványai ellen még fenyegetésekkel és öldökléssel dúló-fúló[34] Saulhoz így szólt: „Én vagyok Jézus, kit te üldözesz.”[35] Ezzel világosan jelezte, hogy az egyház ellen folyó üldözések az egyháznak isteni Fejét is támadják és bántalmazzák. Azért a titokzatos testében most is szenvedő Krisztus méltán és joggal elvárja tőlünk, hogy az engesztelésben társai legyünk, amit különben a hozzávaló viszonyunk is megkövetel, mert „Krisztus teste vagyunk és tagból való tagok”[36], s azért amit a fej szenved, azt a tagoknak is vele együtt kell szenvedniük.[37] Hogy pedig az engesztelés vagy jóvátétel éppen a jelen korban mennyire sürgetően szükséges, azt mindenki beláthatja, aki szemügyre veszi ezt a „gonoszban fetrengő világot”.[38] Mindenünnen fölhatol hozzánk a panaszos népek jaja, akiknek királyai és kormányai fölálltak és egybegyűltek az Úr ellen és az ő egyháza ellen.[39] Egyes országokban az isteni és emberi jogokat egyaránt eltiporják. Templomokat ledöntenek és elpusztítanak, szerzeteseket és szerzetesnőket házaikból kiüldöznek, gyalázattal, kegyetlen erőszakkal, éheztetéssel és börtönnel sújtanak; ifjak és leányok seregeit az anyaszentegyház kebeléről elszakítják, Krisztus megtagadására és káromlására, valamint a fajtalanság ocsmány bűnére biztatják; az egész keresztény nép megfélemlítve és szétszórva, a hithagyás vagy a szörnyű halál állandó veszedelmében forog. Mindez annyira szomorú, mintha már előre jelezné a „szenvedések kezdetét”, amelyeket majd ránk hoz „a bűn embere, ki fölemelkedik minden fölött, mi Istennek mondatik vagy tiszteltetik”[40]. De még szomorúbb, Tisztelendő Testvérek, hogy az ártatlan Bárány vérétől a keresztségben megtisztult és a kegyelemmel fölékesített hívek közt is nagy tömegek vannak minden társadalmi osztályból, akik a vallásban hihetetlenül tudatlanok és hamis tanoktól fertőzöttek, bűnökben az Atya házától távol töltik életüket, amelyet az igaz hit fénye meg nem világít, az örök boldogság reménye nem üdít, a szeretet melege nem táplál s nem ápol, úgy hogy a sötétségben és a halál árnyékában ülnek. Azután a hívek közt elhatalmasodik az egyházi fegyelemmel és ősi hagyományokkal nem-törődés, amelyeken pedig az egész keresztény élet alapszik, a család élete eligazodik és a házasság szentsége megóvatik. A gyermekek nevelését vagy teljesen elhanyagolják, vagy túlzó kényeztetéssel elrontják, sőt az egyháztól elveszik a keresztény ifjúság nevelésének lehetőségét. Siralmasan feledésbe megy a keresztény szemérem az életmódban és öltözködésben, különösen a női öltözködésben. Vad hajsza folyik a mulandó dolgok után, mértéktelenül lesik a polgári érdeket és keresik a népszerűséget, a törvényes tekintélyt elvetik és Isten igéjét megvetik, ami által a hit elgyöngül, sőt végső veszedelembe kerül. S ráadásul mindezekhez a bajokhoz járul mindazoknak gyávasága vagy közömbössége, akik az alvó és menekülő tanítványok mintájára, gyönge hittel szánandóan elhagyják a szomorúságtól roskadozó és a sátán csatlósaitól körülzárt Krisztust, valamint azoknak hűtlensége, akik az áruló Júdás példájára vakmerően és szentségtörően áldoznak vagy éppen az ellenséghez átpártolnak. Így önkéntelenül is kísért a gondolat, hogy már közeledik az idő, amelyről az Úr jósolta: „Mivelhogy elterjed a gonoszság, soknak meghűl a szeretete.”[41]

Ha a jámbor hívek mindezeket eszükben forgatják, nem mulaszthatják el, hogy a szenvedő Krisztus lángoló szeretetétől fölgyullasztva, fokozott buzgósággal kiengeszteljék saját és mások bűneit, az elmaradt tiszteletért Krisztusnak kárpótlást nyújtsanak és a hívek örök üdvösségét előmozdítsák. Bizonyos címen korunkra alkalmazhatjuk az apostol szavait: „Ahol eláradott a bűn, túláradóbb lett a kegyelem”[42], mert amint megnövekedett az emberek gonoszsága, úgy viszont a Szentlélek Úristen fuvallatára megszaporodott a mindkét nemű hívek száma, akik készséges lélekkel igyekeznek az isteni Szívnek a számtalan bántalomért elégtételt adni, sőt önmagukat Krisztusnak áldozatul fölajánlani. Mert ha valaki az eddig mondottakat szeretettel megfontolja és mélyen a szívébe vési, lehetetlen, hogy necsak irtózzék minden bűntől mint a legfőbb rossztól és a bűnt kerülje, hanem önmagát Isten akaratának teljesen át ne engedje és az isteni Fölség megtépett tiszteletét állandó imádsággal, önként vállalt vezekléssel és a ráhulló csapások türelmes elviselésével, végül egész életének az engesztelés szellemében eltöltésével kipótolni ne törekedjék. Ebből a szellemből sarjadtak a férfi- és női szerzetescsaládok, amelyek lelkes szolgálattal nappal és éjjel annak az angyalnak szerepét vállalják, aki az Úr Jézust a Gethsemane-kertben megvigasztalta; az apostoli szentszék által jóváhagyott és lelki kegyelmekkel megáldott jámbor társulatok, amelyek ugyancsak az engesztelést tették föladatukká, amelyet vallásos és erénygyakorlatokkal töltenek be; s végül, hogy mást ne említsünk, a megsértett isteni Fölség kárpótlására meghonosított nyilvános megkérlelések és ünnepélyes jóvátételi ájtatosságok, amelyeket nemcsak egyes hívek, hanem egész plébániák, egyházmegyék és városok végeznek. Tisztelendő Testvérek! Valamint az Úr Jézus szentséges Szívének való fölajánlás szertartása szerény kezdetből kiindulva, azután szélesebb körben elterjedve, végül a megfelelő tekintélyt a Mi megerősítésünktől nyerte, úgy az engesztelésnek vagy a jámbor jóvátételnek szokását is, amelyet már régen szentül bevezettek és szentül elterjesztettek, hasonlóképen a Mi apostoli tekintélyünkkel akarjuk megerősíteni és az egész katolikus világban megszilárdulását és minél ünnepélyesebb megülését biztosítani. Ugyanazért határozzuk és rendeljük, hogy minden évben az Úr Jézus szentséges Szívének ünnepén, amelyet ez alkalommal oktávás első osztályú duplex ünnep rangjára emelünk, a világ összes templomaiban, a jelen körlevelünkhöz csatolt minta szerint, azonos szövegű megkérlelő vagy engesztelő imádságot intézzenek ünnepélyes formák közt az isteni Megváltó szerető Szívéhez, hogy vele bűneinket megsirassuk és Krisztusnak, a legfőbb Királynak és a szeretet Urának megsértett jogait jóvátegyük. Bizton reméljük, Tisztelendő Testvérek, hogy az így szentül fölújított és az egész egyházban kötelezőleg előírt ájtatosságból számos és kiváló jó származik nemcsak az egyes emberekre, hanem az egyházra, a társadalomra és a családra is. Hiszen maga a Megváltó ígérte szent Margitnak, hogy mindazokat, akik szentséges Szívét ilyen tisztelettel illetik, az égi kegyelmek bőségével elhalmozza.

Így a bűnösök majd „meglátván, kit általvertenek”[43], megindulva az egész egyháznak sóhajain és könnyein, megbánják a legfőbb Királyon ejtett sérelmeket és „szívükbe szállnak”[44], hogy bűneikben meg ne átalkodjanak, s amikor meglátják majd „eljönni az ég felhőiben”[45] Öt, akit általvertek, későn és haszontalanul ne sírjanak Őmiatta.[46] Viszont „az igazak legyenek igazabbak és a szentek szentebbek”[47], és megújult buzgalommal ajánlják magukat az isteni Király szolgálatába, akit most annyi megvetés, támadás és gyalázat közt látnak; kiváltképpen pedig a lelkek örök üdvének vágyától fognak égni a jó hívek, midőn az isteni Bárány siralmának átélését megszokták: „Mi haszna az én véremnek?”[48], és egyben megtanulták azt az örömöt, amelyet az Úr Jézus szentséges Szíve érez „egy megtérő bűnösön”.[49] De leginkább is azt óhajtjuk és reméljük, hogy az isteni igazságosság, amely tíz igaz miatt is megbocsájtott volna a szodomaiaknak, annál inkább megkönyörül az egész emberi nemen, ha a hívek egész egyeteme, Krisztussal, a közvetítővel és fejjel együtt, őt minden helyen megkérleli, segítségül hívja és megengeszteli. Tekintse kegyes arccal ezt az óhajunkat és rendeletünket a jóságos Istenanya, aki nekünk Jézust, a Megváltót szülte, nevelte és a kereszt alatt áldozatul fölajánlotta, s aki Krisztussal titokzatos kapcsolata révén s ennek kiváltságos kegyelme folytán szintén Engesztelő volt s a jámbor szokás szerint így is neveztetik. Bízva az ő közbenjárásában Krisztusnál, aki az egyetlen „közvetítő Isten és emberek között”[50], de maga mellé állította anyját, mint a bűnösök oltalmát, a kegyelem sáfárát és közvetítőjét, a mennyei kegyelmek zálogául és atyai jóindulatunk tanúságául apostoli áldásunkat szeretettel adjuk rátok, Tisztelendő Testvérek és a gondjaitokra bízott nyájra. Kelt Rómában, Szent Péternél, 1928. május 8-án, pápaságunk hetedik évében.

XI. PIUS PÁPA

 

 

[1] Mt 28,20

[2] Bölcs 8,1

[3] Iz 59,1 4

[4] Kol 2,3 5

[5] Ter 9,14 1

[6] Luk 19,14

[7] 1Kor 15,25

[8] Ef 1,10

[9] Ef 2,3 10

[10] Zsid 10,5-7

[11] Iz 53,4-5

[12] 1Pét 2,24

[13] Kol 2,14

[14] 1Pét 2,24

[15] Kol 2,13

[16] Kol 1,24

[17] Conc. Trid. Ses. XXII.c. 2

[18] Róm 12,1

[19] 2Kor 4,10

[20] Róm 6,5

[21] Gal 5,24

[22] 2Pét 1,4

[23] Zsid 5,1

[24] 1Pét 2,9

[25] Zsid 5,3

[26] Zsid 5,1

[27] Ef 4,15-16

[28] Jn 17,23

[29]In Joann. Ev. tract. XXVI. 4.   

[30] Iz 53,5 

[31] Zsid 6,6

[32] Lk 22,43

[33] Zsolt 68,21

[34] ApCsel 9,1 

[35] ApCsel 9,5

[36] 1Kor 12,27

[37] 1Kor 12,26

[38] 1Jn 5,19

[39] Zsolt 2,2

[40] 2Tesz 2,4 7

[41] Mt 24,12

[42] Rom 5,20

[43] Jn 19,37

[44] Iz 46,8

[45] Mt 26,64

[46] Jel 1,7

[47] Jel 22,11

[48] Zsolt 29,10

[49] Lk 15,10

[50] Tim 2,5

A schioi kegyhely vezetőjének a video üzenete 2020.03.25.

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Az olaszok már egy hónapja be vannak zárva. Ők is akárcsak mi – ők még inkább – csak virtuális eszközökön keresztül tudnak érintkezni egymással.

Mirco Agerde, a kegyhely vezetője Schioban a jelenések 35. évfordulóján, 2020. március 25-én videoüzenetet intézett azokhoz, akik Schiora figyelnek. Ennek a beszédnek lényeges mondanivalóit ismertetjük most többnyire tartalmi összefoglalás, van ahol szószerinti fordítás formájában. A szószerint fordításokat idézőjellel jelezzük.

A jelenések Schioban 1985-től 2004-ig tartottak. A jelenéseknek 35. évfordulója van ma. Sok üzenetet kaptunk, jeleket amelyek igazolták számunkra ezeket az üzeneteket. Ilyenek voltak például a Kis Jézus szobrának a könnyezése, az illatozó kereszt, az eucharisztikus csodák. Ezek a jelek mindmáig ismétlődnek. A Szűzanya ezekben az üzenetekben a szívek megtérését sürgette elsősorban, és az Ő Szeplőtelen Szívének való odaszentelődést, hogy ott az elkövetkező nehéz időkben biztonságban lehessünk.

Tartsunk bűnbánatot, cselekedjünk, imádkozzunk mi is az engesztelők egységéért!

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Örömmel olvastuk Mária Magdolna nyilatkozatát

"A jövőben az engesztelők közötti egység és béke ügyét szeretném szolgálni, remélem ezt szolgálja ez a nyilatkozatom is."

A nyilatkozat teljes szövege az alábbiakban olvasható:

Kedves Testvérek!

Égi üzeneteket kapni nagy kegyelem, de egyúttal nagy felelősség is. Minden üzenet jöhet az Égiektől (Istentől, szentektől, szent angyaloktól), de a jó forrásokból jövő üzenetekbe időnként beleszólhat a másik oldal is, és megfogalmazódhatnak az üzenetekben a látnok saját gondolatai, és a rá befolyással levők gondolatai is. Ezért is nagyon fontos az üzenetek pap által történő átvizsgálása közzététel előtt, és hogy a látnoknak megfelelő lelkivezetője legyen, és gyakran járuljon a szentségekhez, mindenekelőtt a bűnbánat szentségéhez.

A két évvel ezelőtti üzeneteimbe sajnos beleszólt a másik oldal is. Így akarva-akaratlanul én is eszköze lettem az engesztelők közötti szakadásoknak.

Ezennel revideálom azokat az üzeneteimet, amelyekbe olyan gondolatok kerültek, amelyek elítélik az Anna-Réten való imádkozásokat, az ott bemutatott szentmiséket, és amelyek olyan értelmezést tesznek lehetővé, mintha az ott imádkozók, szentmisét bemutatók pusztán az ott való imádkozással, szentmise bemutatással, azon való részvétellel szemben állnának az Egyházzal, a helyi püspökkel.

Az ilyen értelmezéstől való elhatárolódásra az a tény is késztet, hogy a helyi önkormányzat és a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye egyenesen közös pályázatot írt ki ott egy misézőhely létesítésére, és ezen a pályázaton már eredményhirdetés is történt, a pályázók között díjakat is kiosztottak.

Mindenkitől mélyen elnézést kérek, akiket korábbi üzeneteimmel megbántottam, megzavartam. Sajnálom és bánom, hogy az általam közvetített üzenetek is hozzájárultak az engesztelők közötti egység megbomlásához, papok és látnokok hitelének a rontásához. A jövőben az engesztelők közötti egység és béke ügyét szeretném szolgálni, remélem ezt szolgálja ez a nyilatkozatom is.

Az engesztelés leggyümölcsözőbb formájának a szentmisén való részvételt és a szentségimádásokat tartom.

Hiszem, és remélem, hogy az Anna-Réten előbb utóbb fel fog épülni az Égiek által kért kápolna. De addig is az e szándékra való imádkozás kiemelt helyének tartom egyrészt a Kútvölgyi Kápolnát, másrészt az Anna-Réten való imádkozást és szentmise bemutatást.

 

 

Az Úr megjelent előttem fehér galambbal a kezében, és azt mondta az engesztelők felé:

„Az Én békém legyen veletek! Eljött az ideje annak gyermekeim, hogy ismét egységben legyetek egymással. Azt akarom gyermekeim, hogy a közösségeitekben véget érjen minden megosztottság, feszültség és szakadás. Országotok egy nagy csapásban részesült. Budapest vezetését átvette az ellenség, így ez meghatározhatja később hazátok jövőjét. Sokan imádkoztak, de voltak komoly mulasztások is. Gyermekeim, tegyetek félre mindent és arra irányítsátok figyelmeteket, hogy közösen imádkozzatok Magyarországért! Budapest városának lakosságát sok csapás és megpróbáltatás fogja érni. A döntés megszületett és így sokaknak számolniuk kell a következményekkel. A Sátán minden erejével azon van, hogy eszközein keresztül eltiporja hazátokat. Imádkozzatok ellenségeitekért és gyakoroljátok az ellenségszeretetet! Ne ítélkezzetek! Most kell igazán összefognotok és arra törekednetek, hogy a hazátokat mentsétek. Édesanyám országa vagytok. A határaitok jelenleg védve vannak. De ez még nem biztosíték arra, hogy Magyarországot az ellenség ne tudná tönkretenni. Bizony mondom nektek, hogy ami most Budapesten történt, azt tekintsétek a „trójai faló” taktikájának. Az ellenség tudja, hogy belülről kell támadnia. Ez vezet a győzelemhez. Imádkozzatok, imádkozzatok és imádkozzatok! Nagy megpróbáltatások várnak most országotokra.”

Láttam, hogy az Úr elengedte a fehér galambot, amely az engesztelők fölött elrepült. A Szentlélek kegyelmének sugarait árasztotta ki a magyar engesztelőkre, közösségekre. Láttam, hogy ahol egymással szemben álltak, ott a kegyelem hatására kibékültek és összefogtak az emberek. Voltak, akik nem csatlakoztak és voltak, akik megbékéltek egymással. Minél nagyobb az összefogás és az egység, annál jobban meggyengül az ellenség. Az Úr még annyit mondott:

„Minden engesztelő gyermekemtől kérem, hogy gyakoroljon alázatot, és tekintsen Rám a keresztre, aztán pedig Magyarországra.”

 

Az engesztelés és Isten haragja

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Elhangzott Csilik János atya síremlékének a megáldásakor Nagyfaluban, a Szentháromság hegyen 2017. ugusztus 5-én.

 

Csilik atyával, Éva asszonnyal, a nagyfalui engesztelő közösséggel való kapcsolatom, ismeretségünk éppen 10 évre nyúlik vissza. Most idejövet felidéztük első jövetelünket busszal. A busz akkor még nem tudott feljönni a hegyre. A közvetlenül a hegyre vezető útnál tett le. Amíg beértünk, olyan eső kerekedett, hogy mindenki bőrig ázott. A hit első próbája az volt, hogy ki-ki el tudja-e engedni az aggodalmát. Ez nem ilyen kánikulában való zápor volt, amitől felüdül az ember, hanem tavaszi-koranyári időben. Végül senkinek nem lett semmi baja.

Lelkesedjünk magyarok!

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Miért?

1.    Mert „Isten megáldotta a magyart!”

2.    Mert „megbűnhődte már e nép” és Jézus könyörülni akar rajtunk!

3.    Mert annak Máriának az Országa és népe vagyunk, aki végül eltiporja a Sátán fejét!

4.    Mert innen indulhat ki, ha akarjuk: a bűnök eltörlése, a lelkek megszentelése, a Sátán letaszítása, Jézus győzelme!

5.    Mert a Sátán már ezer éve, minden eszközzel, kiemelten küzd Mária népe ellen, hogy meghosszabbíthassa földi létét, amiről mi nem is tudunk!

6.    Mert Jézus együttmunkálkodásra hív minket a Világtörténelem legmegtisztelőbb feladatához. Mi az Ő munkatársai leszünk, ha vállaljuk feltételeit! Az Ő akaratát követve kell cselekednünk, de a legfontosabb munkát: a szívek átformálását, maga Jézus végzi. Szűzmária pedig mindenben segít minket.

Az a magyar, aki ezeket csak egy kicsit is átérzi, az, lelkesedéssel, honfitársait is fellelkesítve, büszkén, teljes erejével küzdve akar ebben részt venni!

Magyarországról indult el?!

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

 

 „(…) ítéletet hirdet a népeknek. 

(Mt 12,18 és Iz 42,1b)”

„(…) olyan nép kapja meg, amely

 megtermi gyümölcsét (Mt 21,43).”

Jézus tervei

      1943-banNatália nővérnek [Kovacsics Mária Natália 1901-1992.] (Natália nővér iratainak kiadhatósága vizsgálat alatt [2012]. A magán-kinyilatkoztatás nem kötelező hittétel!) ezt mondta Jézus: „Anyám országát szeretném megkímélni, ha akad elegendő számú engesztelő lélek. Terveim vannak ezzel az országgal. Tartsatok bűnbánatot, engeszteljetek, nehogy eltörölni kényszerüljek ezt az országot. Meg akarok ugyanis könyörülni rajta. Azt akarom, hogy az engesztelés jó illata szálljon fel Szívemhez a magyar földről, és járja át az egész világot Anyám országát meg akarom tisztítani, áldani, és Szívemhez vonni. Ha a magyar nép megszűnik vétkezni, mindenekelőtt a tiszta erkölcs ellen, nem káromkodik, tisztelettel ejti ki Szeplőtelen Anyám nevét, bűnbánatot tart, és engesztel, eljövök, és kegyelemmel gazdagon felruházom őt. Amint a megváltás a betlehemi istállóból indult, úgy fog elindulni Magyarországról nagy művem: a bűnök eltörlése, a lelkek megszentelése, a Sátán letaszítása, az Én győzelmem. A magyar nép elnyeri tetszésemet, Édesanyám iránti tiszteletéért, és szeretetéért.” http://engesztelok.hu/profeciak-uezenetek/maria-nover-naploja/oldal-9

Szent István király

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Meg kell védenetek országotokat! Álljatok szorosan mellém és legyetek az én hadseregem! Fegyveretek legyen az imádság, az engesztelés és az erényekben való növekedés! Országunkat meg kell védenünk a gonosz erők mindenfajta támadásától. Erősen vértezzétek fel magatokat és szorosan maradjatok oldalamon, hogy Nagyboldogasszonyunk nyomdokain haladjunk rendületlenül! Mindnyájan, a magyar szentek közbenjárunk értetek, hogy az Úr műve kiteljesedjék és megvalósuljon minden terve országunkkal. Béke legyen veletek! 

2013. 08. 20.             Anna Terézia